2010. június 30., szerda

SZÉKELY JUDITH: A Kommunizmus ködbe vész


ben szó volt a csíksze-
redai Sükös József hegymászó-ügyvéd nemrég megjelent expedíciós könyvéről, illetve az általa megtett hegymászó utak tanulságairól. A napokban a Pamír hegységből hazatért alpinista kudarccal végződött útjukról számolt be egy interjúban. A kudarchoz az is hozzátartozik, hogy mászás közben maga is néhány száz métert zuhant és sebesülései miatt fel kellett adnia a további küzdelmet.

A nem mindennapi eseményről a Csíki Hírlap adott hírt, az interjú is ott jelent meg, s a szerző egyetértésével került fel, rövidített formában a Káféra.

*

A 7495 méteres tadzsikisztáni Kommunizmus-csúcs (a Pamír-hegység és a volt Szovjetunió legmagasabb csúcsa) félbehagyott ostroma az első, kudarccal végződött túra Sükös József életében, aki Szenner Zoltánnal, Bakó Barnával és Borszki Tamással indult útnak, végül egyikük sem jutott el a legmagasabb pontig.

Miért épp a Kommunizmus-csúcsra esett a választás?

Szenner Zoltánnak tetszett, ő már tavaly is próbálkozott, de egyik társa balesete miatt vissza kellett fordulniuk. Idén már az indulás sem a tervek szerint történt. Az alaptábor 4200 méter magasan van, helikopterrel lehet feljutni oda. Mivel Tadzsikisztán elnöke érkezésünkkor épp közép-ázsiai csúcstalálkozót hívott össze és az ország mindkét helikopterére szüksége volt, így az eredeti tervvel szemben három napig várakoztunk a fővárosban, Dusanbéban... Július 29-én felvittek helikopterrel egyből 4200 méterre, ami mindenkit eléggé megviselt. Én elég rossz állapotban voltam, Zoltán elvitt az alaptábor orvosához, aki az igazán szűkös gyógyszerkészletéből adományozott két tasak kamillateát, hogy azzal pároljak, és azt javasolta: három napig ne menjek magasabbra. Zoltán viszont - lehet, kissé elhamarkodottan - felment 5100 méterre, ott hagyott egy sátrat, élelemtartalékokat, majd visszatért, és másnap már ugyanúgy köhögött, mint én. Az orvos úgy értékelte, hogy tüdőödéma-gyanús. Miután leellenőrizték, hogy rendben van a biztosítása, felküldték a helikoptert és Zoltánt levitték Dusánbéba, ahonnan hazarepült, számára hat nap alatt véget ért az expedíció.

Megpróbáltunk hárman, Barnával és Tamással egy kisebb, 6200 méteres csúcsot megmászni. A hét nap alatt, míg el nem indultunk, gyönyörű idő volt, amint a hátizsákot felvettük, havazni kezdett. Eltévedtünk a gleccseren, egész nap azzal telt, hogy kerestük az utat egy körülbelül négy futballpályányi területen. Nagy nehezen augusztus 6-án, vasárnap felértünk az alaptáborba, és onnan elkezdtük a mászást.

5100 méterről 5800-ig viszonylag jó tempóban haladtunk. Elértünk egy sziklapillért, tetején egy laposabb résszel, ahol úgy gondoltuk, majd bekötjük magunkat. Következett egy nyolclépéses harántozás egy jégfalon, amin megpróbáltam átmenni. Négy lépés után kiszakadt a hágóvas a jégből, és három másodperc alatt visszaestem 5300 méterre. Kihúzódott a baloldali mellizmom, nem tudtam sem emelni, sem fogni. Leevickéltünk, visszatértünk az alaptáborba, és ezzel nekem is lezárult az expedíció; a Kommunizmus-csúcshoz, ahová eredetileg indultam, nem is közelítettem.
Gyakorlatilag közelharc árán szereztem helyet az első lemenő helikopterre, az augusztus 17-ire, így 11 napig magashegyi kempingezéssel múlattam az időt az alaptáborban, ami a többi alaptáborhoz képest elég kellemes környezetben van.

Hogyan történt az előzetes felkészülés?

Zoltán minden délután felbiciklizett Hargitafürdőre és vissza, én szaladni szoktam. A kitartását kell ilyenkor eddze az ember, erre jó a hosszútávfutás, kerékpározás, és sokat kellene a hegyen tartózkodni. Nekem erre nem volt elég időm, éreztem, hogy nem vagyok teljesen formában, de ehhez az esésnek semmi köze nem volt.

Számíthatnak a hegyimentőkre a hegymászók ilyen esetekben?

Ilyen magasra az ember gyakorlatilag a saját felelősségére megy. Sajnos, az utóbbi években elharapózott, hogy a mászók már nem szívesen segítenek egymáson. Erre most is adódott példa.

Tamás és Barna próbálta megmászni a Kommunizmust, el is jutottak 7200 méterig, tehát gyakorlatilag az utolsó szakasz maradt hátra. Innen vissza kellett forduljanak, mert Tamás boldogan közölte, hogy nyugodtan mászhatnak tovább, ugyanis már nem fázik a lába: megfagyott! A visszaúton a Dusanbe-csúcsnál találtak egy észt vagy lett mászót a barátnőjével, a férfi agyödémát kapott, magatehetetlen volt. Tamás nem tudott segíteni a mentésben, Barni viszont a hölggyel két napig eregette le az embert. Az orvossal rádió-összeköttetésben voltak, az tanácsokat adott nekik, hogyan kezeljék, végül 5700 m-ig fel is ment két hegyi vezetővel. Barni elmondása szerint közben találkoztak ugyan három lengyel mászóval, akiket megkértek, hogy segítsenek a mentésben, de válaszuk az volt, hogy ők felfelé tartanak...

(Forrás: Káfé)

Illusztráció: Sükös József ügyvéd mint hegymászó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése