Janusz Wolniewicz lengyel újságíró, utazó riporter a Gondolat kiadónál 1981-ben megjelent útleírásában Francia Guyanáról, a hírhedt Ördögszigetről ír. A korábbi részekben kezdeti benyomásait ismertette, illetve találkozását Pierre-el, a világítótorony őrével. Majd megismerkedett Joannal, az „Ördögsziget királynőjével”, aki Michel sörözőjében egykori fegyencek élettörténetével szórakoztatta a szerzőt.
„Engem háromszor ítéltek börtönbüntetésre - kezdte el Joan Roger Dufey hajdani fegyenc történetét -, negyedszerre kétévi fegyházat szabtak ki rám, és életfogytiglan Guyanába száműztek. Az akkori törvény szerint, aki már háromszor volt büntetve, s azután a negyedik büntetését is leülte Franciaországban, életfogytiglan Guyanába került. Franciaország ezzel a módszerrel szabadult meg a számára kényelmetlen emberektől, így történt, hogy 1932-ben a hírhedt Martiniere fedélzetén találtam magam: ez a hajó szállította a fegyenceket Franciaországból Cayenne-be. Itt volt Henri Charriére is, régi montmartre-i ismerősöm.
Guyana földjére érkezve átirányítottak Saint Jeanba, ahol földmunkát kellett végeznem. Elméletben az életfogytiglanra ítélteknek nem kellett nehéz testi munkát végezniük. Csakhogy a börtönigazgatóság ezt a szabályt nem tartotta be. A transzport érkezésekor átvették a rabokat, azután oda küldték őket, ahová a kedvük tartotta. Természetesen nem éreztem jól magam, mivel addig még soha életemben nem dolgoztam. Ráadásul meggyötört a gyilkos éghajlat, az éhezés, a betegségek, a sárgaláz, az átkozott őrök. Szórakozásképp botozást rendeltek el, vagy unaloműzésből megölték a fegyencet. Szerencsére nem mindegyik volt ilyen. Elhatároztam, hogy amint lehet, megszököm. Nyolc ízben szöktem meg, de az őrök, akiket külön kiképeztek a szökevények felkutatására, mindannyiszor elfogtak. Minden szökést verés követett, tárgyalás, újabb ítélet.
Legutoljára a háború alatt szöktem meg, Franciaország bukása után. Pétain hatalomra jutását követően Guyana válaszút előtt állt. A kormányzó határozatlan volt, nem tudta, hogy a németek vagy De Gaulle oldalára álljon-e. Mivel a kormányzó nem tudott dönteni, az egyik guyanai földbirtokos, Chandon őrnagy titokban tudtunkra adta, szeretne egy kis különítményt toborozni, hogy De Gaulle-hoz csatlakozva Franciaország szabadságáért harcoljon. Azt mondta Chandon: szökjetek meg, Holland Guyanában (ma: Suriname) csatlakozzatok hozzám, majd együtt térünk vissza Franciaországba.
Tizennégyen szöktünk meg. Eközben a sziget kormányzója és a börtönigazgató Pétain mellett döntött, és embereit a keresésünkre küldte. Valamennyiünket vád alá helyeztek, és az államhatalom elleni összeesküvés címén három évi súlyosbított börtönre ítéltek. Egész száműzetésemből ez az időszak volt a legrettenetesebb. Szinte mindennap megöltek közülünk valakit, nem kaptunk enni, egyikünk sem nyomott negyven kilogrammnál többet. Ha valamelyik rab meghalt a cellában, társainak tilos volt az őrt szólítani, hogy vigyék ki a holttestet. Tilos volt szót váltani az őrökkel, s mindaddig együtt kellett lakni a holttesttel, míg valaki ki nem jött az igazgatóságtól. Ez olykor napokig is eltartott, vagy akár egy hétig is. Azután, hogy meggyőződjenek róla, hogy a halott valóban halott, a szemünk láttára eltörték a lábát. Egy nap már nem bírtam tovább, és elhatároztam, hogy őrültséget tettetek. Eltökéltem, hogy vagy öljenek meg engem is, vagy csukjanak a bolondokházába. Ez volt az egyetlen módja, hogy kijussak onnan. Sikerült: elmegyógyintézetbe kerültem. Franciaország felszabadulásával egy csapásra megváltozott minden. Mindazokat, akik csatlakozni akartak De Gaulle-hoz, szabadon bocsátották és rehabilitálták - hazatérhettek."
- Bravó, Joan, nagyon lebilincselő volt. Úgy hangzott, mintha mindezt te magad élted volna át.
- Ó, boy, hiszen Roger egészen a legutóbbi időkig Kourouban élt! Vagy hússzor hallottam tőle ezt a történetet! Csaknem szóról szóra megtanultam már. S mivel valaha színésznőnek készültem. . .
- Derék fickó volt - szólt közbe Michel. - Senki sem tudta olyan ügyesen kikészíteni a teknőst vagy halat fogni, mint Roger. .
- A hóhér is Kourouban lakott. Te jóban voltál vele, Michel. Mesélj róla. Johnt bizonyára érdekelni fogja.
- Giuseppe ? - fogott bele lustán Michel. - Igen, önként vállalta a hóhér tisztségét. Most azt állítja, hogy a kényelem és a pénz miatt tette. Valóban, az állam minden egyes guillotine-nal levágott fejért jutalmat adott.
(Folytatjuk)
Illusztráció: Indián lány * A szerző felvétele
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése