2010. április 27., kedd

UMBERTO NOBILE: A Pólus, életem kalandja (2)


Előzmé-
nyek:
Amund-
sen, a jeles norvég sarkku-
tató 1925 tavaszán sikerte-
len repülős expedíciót hajtott végre az Északi Sarkvidéken, majd arra gondolt, hogy léghajóval sikeresebbek lehetnek. Ezért 1926-ban Umberto Nobiléhez, az olasz léghajótervezőhöz fordult…

…Nehéz kísérletsorozatba kellett kezdenünk, hogy kipróbáljuk, a hosszú időre alacsony hőmérsékletnek kitett léghajó különböző részeire miként hat a hideg, s hogyan lehet ellene védekezni. Azonkívül megoldásra várt még a pontos útirány kijelölése, a bázisok előkészítése, de nem utolsósorban a talán legnehezebb kérdés, a leszállásé, amelyet Alaszkában minden külső segítség nélkül kellett megoldani.

Július vége volt. Legalább egy hónapig eltarthat az olasz kormány hivatalos beleegyezésének megszerzése. Rómából március végén-április elején kell elindulni, tehát mindössze hat hónapom marad az összes teendőhöz - s tévedni nem lehet, mivel nincs idő módosításokra.

Ilyen körülmények között Amundsennek azt kellett volna válaszolnom, hogy 1926 tavaszán képtelenség a sarkvidékre repülni. Talán más ezt tette volna a helyemben, de egyrészt Amundsennek sem akartam csalódást okozni, másrészt alig vártam, hogy egyik léghajónk északi-sarki expedíciót hajtson végre. Azt mondtam magamnak, hogy nagy erőfeszítések árán és a római intézet személyzetének lelkes közreműködésével, amelyre mindig számíthattam, kellő időben befejezhetem mind a munkálatokat, mind az egyéb előkészületeket. Igenlő választ adtam tehát Amundsennek…

Megszületett a döntés: megkíséreljük a vállalkozást. A döntés vakmerő, ha arra gondolunk, hogy Németországban, ahol éppen az évben terveztek a mienkével azonos útvonalon lebonyolítandó sarkvidéki expedíciót, egy tudósokból és szakemberekből álló bizottság, élén Nansennel, úgy ítélte meg: ehhez az úthoz egy százharmincötezer köbméteres, vagyis az „N-i"-nél hétszer nagyobb Zeppelinre van szükség.

Az expedíció pénzügyi részét a norvégiai aeroklub vállalta magára; az amerikai Lincoln Ellsworth már előzőleg megígérte százhuszonötezer dolláros hozzájárulását. Közben Rómában 1925. szeptember elsejével megegyezés jött létre az olasz kormányt képviselő Mussolini - akkor két napja légügyi miniszter- és a norvégiai aeroklubot képviselő Amundsen között. Az északi-sarki expedícióhoz általam szükségesnek tartott módosítások után az aeroklubnak kell átadni az „N-i" léghajót, amelyet az megvásárol. A léghajó vezetését és a repülésre vonatkozó összes előkészületet, beleértve az ellátmányt szolgáltató bázisokat, mi vállaljuk. A bázisok megépítésében a norvégiai aeroklub is részt vesz, azonkívül gondoskodik a szükséges ruházatról, élelmiszer-tartalékokról és minden egyébről (hátizsákok, sífelszerelések, fegyverek), amire szükség lehet, ha esetleg le kell szállni a jégvidéken.

…A megegyezés értelmében az olasz kormány csak arra szorítkozott, hogy a léghajót az aeroklubnak eladja, valamint szakembereket, munkásokat és a bázisokhoz nélkülözhetetlen felszerelést biztosítsa. Így az expedíció kezdeményezése és végrehajtása a norvégok érdeme…

Az expedíció híre egész Olaszországban vitákat, bírálatokat váltott ki. Minden léghajó-szakértő, illetve aki csak annak tartotta magát, kedvezőtlenül vélekedett. Azt bizonygatták, hogy az „N-i" soha nem teszi meg a Róma-Svalbard utat, még kevésbé, jut el a sarkkörig, talán még Franciaországon sem képes átrepülni.

Valle ezredes, aki akkor a legképzettebb és legbátrabb olasz léghajó-pilóta volt, hivatalosan is kijelentette: az „N-i" térfogata túl kicsi ahhoz, hogy még akkor is, ha az időjárási viszonyok kedvezőek, vállalkozhassék a tervezett útra. Olyan sarkvidéki expedíciót javasolt - kizárólag olasz résztvevőkkel -, amelyet a Crocco és Usuelli tervezte százhúszezer köbméteres, félszilárd léghajóval hajthatnának végre. Ötletéről tájékoztatta Gabriele d'Annunziót (író, költő, nacionalista politikus, Mussolini híve – a szerk.) is, aki ezt írta neki 1925. szeptember 12-én: „Javaslatod földi és túlvilági szomjúságom csillapítására nyújtott szőlő-fürt." A költő le akart szállni a sarkvidék jegére, hogy ott maradjon teljes magányban. Arturo Croccónak ezt mondta: „Az Északi-sarkon akarok maradni: önök ott majd leeresztenek, és magamra hagynak. Az olyan ember, mint amilyen én vagyok, nem halhat meg holmi hordágyon. El kell tűnnie a legenda titokzatos világában. A Föld tengelyévé leszek."

Néhány nappal később Mussolini fogadta Croccót, aki beszámolt neki erről a tervről. Mussolini azt kérdezte: „Nem összeférhetetlen ez a Nobile-Amundsen-expedícióval?" „Nem - felelte Crocco -, mert egy évvel később kerülne rá sor."

(Folyt. köv.)

Illusztráció: Az “N-i” gondolájának váza

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése